TB szakértő segít, hogy ne maradj pénz nélkül!

Nem tudod mi az a CSED és mennyi GYED jár?

2016. december 07. - rcsdaniella

Amíg várandós nem lettem, nem foglalkoztam azzal, milyen ellátásra lehetek majd jogosult kismamaként. Hideg zuhanyként ért, amikor kiderült, mekkora összeget kapnék a babázás alatt havonta. Egy ismerősöm ajánlotta Horváthné Radics Mónika TB szakértőt, akinek köszönhetően sikerült a legjobbat kihozni a helyzetből. Nagy segítség lehet minden kismamának. Ismerjétek meg ti is!dsc_0035.jpg

- A hozzám hasonló anyukák vagy inkább a tudatos mamák keresik meg gyakrabban?

Az a tapasztalatom, hogy a kismamák akkor fordulnak hozzám, amikor már bajban vannak. Az igazán tudatos felkészülés azonban még nem jellemző. Nem tapasztalom, hogy bejelentkezik egy kismama konzultációra és azt mondja, hogy jelenleg ebben és ebben a helyzetben vagyok, nézzük meg, hogy mit tudunk belőle kihozni. Ez a fajta tudatos megkeresés azokra jellemző, akik már korábban voltak nálam és megtapasztalták, hogy milyen eszméletlen lehetőségek vannak, ha a megfelelő információval rendelkeznek. Illetve, azon kismamák keresnek meg tudatosan, akik korábban megtapasztalták, hogy mekkora veszteség érheti őket, ha nincsenek tisztában a lehetőségekkel vagy nem megfelelő tanácsot kapnak.

- Honnan lehet manapság tájékozódni a létező ellátásokról? Van olyan fórum, ami a laikus számára is érthetően fogalmaz?

Rövid leszek: nincs. El lehet menni az OEP ügyfélszolgálatra, de ott nincs arra idő, hogy minden adatot megnézzen az ügyintéző, a kismama általános tájékoztatást fog kapni. Ezen kívül vannak internetes fórumok is, de ezeket messziről el kell kerülni. Ha abból indulok ki, hogy nálam egy bonyolultabb esetnek csak a megfelelő adatok beszerzése, átnézése, a különböző lehetőségek megadása, kiszámolása, összehasonlítása több óra, akkor végig lehet gondolni azt, hogy egy fórumon adott, rögtönzött válasz mennyire megbízható.

- Itt jönnek a képbe a kismamák tanácsadására szakosodott vállalkozások, mint amilyen az öné is.

- Igen. Ezeknél különböző díjazásért cserébe lehet igénybe venni tanácsadást. Végig kell gondolni, hogy a pénztárcánk mit enged meg, és hogy azért a pénzért mit kapunk. Nálam úgy néz ki a forgatókönyv, hogy megnézzük a biztosítási időket, mert az a tapasztalatom, hogy a megbízási jogviszonyokkal gond szokott lenni. Mindig egy kicsit mélyebbre ások a kapott adatokban, és nem elégszem meg azzal, amit a kismama elmond. Apróságon múlik, hogy egy család a babázás időszaka alatt – ami minimum két év, de lehet több is, ha tesó születik – mennyi bevétellel tud gazdálkodni.dsc_6243_pp_copy_1.jpg                                                    Horváthné Radics Mónika TB szakértő 

- Mi az, amire feltétlenül figyelni kell, amikor gyermeket tervezünk?

Minimum azzal tisztában kell lennünk, hogy milyen lehetőségeink vannak, illetve melyek azok a helyzetek, amelyeket messziről el kell kerülnünk ahhoz, hogy a pocaklakót ne csak szeretet, hanem anyagi biztonság is várja. A 2015 januártól hatályos rendelkezések annyira személyre szabottá tettek minden pénzbeli ellátást, hogy ha most Magyarországon az összes kismama tanácsadást szeretne igénybe venni, nem lenne két egyforma eset, helyzet. A családnak tudnia kell, hogy a babázás időszaka alatt mennyi bevétellel tudnak gazdálkodni és azt is, hogy annak függvényében az anyukának mikor muszáj visszamennie dolgozni. Fontos információ az is, hogy milyen lehetőségek vannak vállalkozások számára a költségek csökkentésére. A gyermeket vállaló egyéni vállalkozók, társas vállalkozók részére ugyanis igen kedvező alternatívák vannak arra, hogy a céges költségeket jelentősen csökkenteni tudják.

- Ami az ellátásokkal, igénylésekkel kapcsolatos teendőket illeti, szülés után a kismama megnyugodhat?

Nem mondanám. Jövőre megint teljes szervezeti átalakulás lesz. Egyelőre még azt sem lehet tudni, hova kell majd az igénybejelentőket beadni. Vagy, hogy mikor lép életbe, hogy csak elektronikusan lehet a táppénz, CSED, GYED igénybejelentőket beadni. Ha a szülést követően nem a megfelelő CSED, GYED összeget folyósítják, akkor pedig indulhat az idegeskedés, fellebbezés, várakozás, hogy mikor lesz ebből pénz. Ez akkor fordulhat elő, ha nem a megfelelő személy javaslata alapján hoztunk döntéseket.

- Az ellátások tekintetében létezik arra vonatkozó forgatókönyv, hogy ha valaki második babán gondolkodik, hogyan jár jól, mire érdemes odafigyelnie?

Teljesen egyedi. Vannak irányvonalak, amelyekre mindenképpen figyelni kell, érdemes időben tájékozódni. Ez főleg a jogosultsági feltételekre igaz. Ha a szülést megelőző két éven belüli előzetes biztosítás nincs rendben, akkor nagyon korlátozottak a lehetőségek egy tesó vállalása kapcsán. Ha a jogosultság rendben van, akkor az ellátások összegének optimalizálásánál már nagyobb a mozgástér.

- Ami a munka világába visszatérő mamákat illeti: a GYES lejártával azonnal megszűnik a jogosultságuk, nem számítanak biztosítottnak vagy van türelmi idő, például a TB ellátásnál?

Ha a kismamának a GYED, GYES folyósítása alatt is megmarad a munkaviszonya, illetve egyéb biztosítási jogviszonya és a munkáltató visszavárja, akkor rendben van a biztosítás és az orvosi ellátás is. Ha a munkaviszony vagy egyéb biztosítási jogviszony megszűnik a CSED, GYED, GYES folyósítás alatt, akkor utóbbi lejárta után 45 naptári nap múlva már nincs jogosultság orvosi ellátásra. Ilyenkor be kell jelentkezni az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére. Ha a CSED, GYED, GYES folyósítás alatt szűnt meg a biztosítási jogviszony, akkor a kismama az ellátások folyósítása alatt nem minősül biztosítottnak, viszont orvosi ellátásra jogosult. Ha lejár a GYES, a munkáltató azonnal felmondhat, de azért ezt megfelelően indokolni kell. A tapasztalat azonban sajnos az, hogy a munkáltatók könnyen meg tudják szüntetni a GYES-ről visszatérő munkavállalók munkaviszonyát.  

- 2017-ben előreláthatóan életbe lépnek olyan változások, amelyekre oda kell figyelniük az édesanyáknak?

Igen, több változás is lesz. De ezekről csak akkor érdemes majd beszélni, ha valóban hatályba lépnek.

TB tanácsadás kismamáknak, babát tervezőknek, a babázás alatt önálló vállalkozást indító anyukáknak

Mónikát megtaláljátok itt: http://www.kismamatb.hu/ vagy elérhetitek e-mailen a monika@kismamatb.hu címen.      

Forduljatok hozzá bizalommal!

 

süti beállítások módosítása