Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szex szülés után: hozzuk vissza az intimitást!

Lehet játékosabbra és lazábbra venni, de fontos a törődés

2017. május 18. - Noémia

Vannak témák, amelyek mindenkit érintenek, mégsem minősülnek általános beszédtémának. Klettner Anikó szexuálpszichológussal a gyermekáldást követő szexualitás problémáiról beszélgettünk. A klinikai szakember szerint például baj, hogy berögzült mondat lett a ’jaj, ne a gyerek előtt’, hiszen így csak az indulatot mutatjuk ki a kicsi előtt, a szeretgetést nem.feet-1779064_1920.jpg 

- A nők általában nem csak azért rettegnek a szüléstől, mert fáj, hanem mert tartanak tőle, hogy örökre megváltozik a testük, ezzel együtt pedig a nemi életük is. Mit tanácsolna, hogyan kezeljük ezt az érzést és miként hangolódjunk a hosszú kihagyás utáni együttlétre?

- Azt mondják, hogy nézzünk szembe a félelmeinkkel, nekem pedig az a véleményem, hogy a félelem természetes dolog, és csak a tapasztalás az, ami megszabadít minket tőle. Persze, hogy megváltozik a nő szülés után, hiszen anyává válik. Azonban a test gyönyörűen tud regenerálódni, főleg, ha törődünk vele. Személy szerint Kriston Andrea intimtornáját tudom ajánlani, érdemes már terhesen és szülés után is gyakorolni. A test meghálálja, ha törődünk vele. Meg lehet közelíteni ezt a témát a psziché és a test felől is, de ez egy és ugyanaz a dolog: ugyanúgy tudunk segíteni magunknak, ha megtapasztaljuk, hogy mire vagyunk képesek, hogy helyrehozzuk magunkat.

- Hogyan tudatosítsák magukban az anyák, hogy zömében semmi visszafordíthatatlan és megváltoztathatatlan nem történt a testükkel?

- El kell határozni, hogy igenis teszünk magunkért! Mindig jó az önismeret: ha megkérdezem magamtól, hogy miért nem törődöm magammal, miért nem szeretem magamat annyira, hogy megtegyem, illetve hogyan tegyem. A problémacentrikus hozzáállás csak egy ideig hasznos, amíg feltérképezzük, hogy mi jelent számunkra gondot. Ezt követően megoldáscentrikusan érdemes viszonyulni a helyzethez. Azt figyeltem meg, hogy általában van a családban egy mártírminta – legtöbbször az édesanya –, a kiszolgáló típus, akit gondoskodónak hívnak, pedig nem az. Az egészséges gondoskodó önmagáról is gondoskodik, és ezzel jó példát mutat. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy követhetünk a családunktól független mintát is, és megállapíthatjuk, hogy milyen visszatérő utasítások és tanácsok merülnek fel körülöttünk. Ezek ugyanis csak sémák, nem határoznak meg minket örökre, nem törvényszerűségek, hanem működésmódok, amelyeken lehet változtatni. A mi dolgunk saját magunk elfogadása. Persze, hogy hatnak ránk a szülők, és sokszor negatívan, de mondjuk 35 évesen már nem illik rájuk hivatkozni. Csak egy embert tudunk megváltoztatni, saját magunkat.

klettner.jpg

Klettner Anikó klinikai szakpszichológus és szexuálpszichológus

- Gyerek mellett nem könnyű nemi életet élni, egyrészt mert fizikailag is jelen van a baba a pár életében, másrészt a vele járó tennivalók és kialvatlanság sem könnyíti meg a dolgot. Hogyan lehet legalább lelki síkon, „agyban” kiiktatni a gyereket és félresöpörni a mindennapi teendőket?  

- Mindenki máshogy kapcsolódik át anyából nővé, de az anyaszerep természetesen dominál szülés után. A nőiességet azonban fontos ápolni, amihez a kipihentség nagyon fontos. Amíg az anya nagyon fáradt, addig nehezen tud nő lenni. Persze nem egyszerű, ha a baba nem alszik egyáltalán éjszaka, de ez nem általános. Az nem baj, ha az ember fél füle ott van, hogy mikor ébred fel a gyerek, csak az a baj, ha kudarcnak élik meg a párok, hogy esetleg félbeszakad a szex. Lehet folytatni utána is, vissza lehet rázódni, lehet egymást simogatni… nem kell rögtön feladni, hogy akkor ennyi volt. Igaz, hogy ilyenkor szakaszossá válik a dolog, de nem előírás, hogy ha elkezdtük, időre be is fejezzük, lehet játékosabbra és lazábbra venni. Sokszor az apuka kiválthatja az anyukát, aki olyankor elmehet például kozmetikushoz és újra nővé avanzsálódhat. Az apa úgyis máshogy játszik a gyerekkel, és kell nekik is az önálló élmény, az anyától függetlenül. Ez erősíti az apuka kötődését a babával, miközben anyuka visszanyeri nőies énjét, át tud kapcsolni és ezáltal visszarendeződnek a szerepkörök. Az is nagy probléma a hazai gyereknevelésben, hogy berögzült mondat lett a ’jaj, ne a gyerek előtt’, mintha titkolni kellene előtte bármit. Ők egyébként is minden észlelnek, úgyhogy nem is lehet, de annak semmi értelme, hogy sokszor az indulatot kimutatjuk a gyermek felé, a szeretgetést pedig nem. A kicsi lássa nyugodtan a férfi-nő gesztusokat is, lehet nyugodtan ölelkezni, puszilkodni. Nyilván nem a gyerek előtt kell nemi életet élni, de merjék szeretni egymást a szülők. A gyerek fogja érezni, hogy ez másfajta szeretet, mint amit iránta táplálnak.

- Sok férfi úgy van vele, hogy a szüléstől számítva a felesége elsősorban anya és nem nő, ami kihatással van a szexualitásra is. Mivel lehetne a hozzáállásukon, fókuszukon változtatni?

- Kevesebb pornóval. Az önkielégítés általában fennmarad párkapcsolatban is, a probléma azonban az, ha a pornó átveszi az uralmat, hiszen csak egy kattintásra van. A harmadik fél, azaz a gyerek megjelenése miatt időszakosan eltávolodhatnak a párok, ami a férfit elvonulásra készteti. Az önkielégítéssel feszültséget oldanak és más ingerek érik, de erősebb ingerek a valóságnál, amely finomabb és sokszínűbb. A fantáziát érdemes becsempészni az egyedüli és partnerszexbe egyaránt.

- Mit üzenne az apáknak, hogyan hangolják intimitásra a fáradt, stresszes anyukát?

- Amiben igazán sokat tehet a férfi, az az együttérzés és segítség, valamint kell a rendszeres visszajelzés. Sokszor azt hallják a fiúk az apáiktól, hogy ’jaj, ne picsogj’, és ezért halnak korán, mert a szívükre veszik a dolgokat, és nem mutatják ki az érzéseiket. Holott attól nem lesznek kevésbé férfiasak. A nőket meg kell erősíteni abban, hogy még mindig vonzónak és szépnek találják, és hiába mondják erre, hogy ’no ne hülyéskedj már’, azért eljut hozzájuk. Szükségük van arra, hogy tudják, hogy még kellenek a férfinak, de nem csak érezni, hanem hallani is akarják. Az előjáték nem a csiklóizgatásnál kezdődik, hanem ott, hogy a férfi meghallgatja, megnevetteti a nőt, kapcsolódnak egymáshoz. A törődés maga az előjáték. Az is szokott a baj lenni, hogy az apa túl sok időt szán a munkára, ami persze fontos, hiszen pénzből élünk, de a halottas ágyunkon nem azon elmélkedünk majd, hogy de jót dolgoztunk. Hiába a siker, nem ez válik idővel fontossá, hanem hogy éljünk, szeressünk, törődjünk igazán eleget. Nem utolsósorban pedig fontos, hogy a férfi is kipihent legyen, hiszen úgy el tudnak árvulni. Amikor a dolgozó apuka hazatér a munkából, nem tud rögtön férj és helyettes anyuka lenni. Nyugodtan kérje meg ilyenkor a párját, hogy hadd szusszanjon egy félórácskát, mielőtt a kezébe nyomják a gyereket vagy a krumplipucolót.

Kovács-Tóth Noémi

süti beállítások módosítása