Irigylésre méltó a sokat alvó, egészségesen étkező, önfeledten játszó, csinosan öltözködő gyerekek élete. De magunktól sem kell ám megvonni mindezt.
 

Az természetes, hogy a gyerekünknek a legjobbat akarjuk, de saját magunkról közben hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Nemrég eszembe jutott valami, miközben az immár 15 hónapos Kinga fogát mostam (bár túlzás lenne fogmosásnak hívni, lényegében abból áll a rituálé, hogy ő lenyalja a fogkrémet két másodperc alatt, majd összezárja a száját, hiszen a sikálás része hülyeség). Arra gondoltam, hogy milyen jó neki, hogy a gyerekfogkrémek finom ízűek, például az övé epres cukorkára hasonlít, a felnőtteknek meg be kell érnie a mentolossal.

Aztán sorban elfogott az irigység: hát hogy van az, hogy a kislányom minden nap illatos-habos kádvízben fürdik, méghozzá vízköpő gumikacsákkal? Én is akarok az ötperces tusolás helyett önfeledten pacsálni, miközben a lábamat mossák! Szuper lehet egy pihe-puha plüssállat, akibe belefúrhatom magamat, ha fáradt vagyok. Jóleső érzés lehet csak toppantani és rázni a fejünket, ha egyáltalán nem fűlik a fogunk valamihez, hozzávágni a műanyag lapátot az ellenszenves emberekhez, vagy szívből kacagni olyankor, amikor az a legkevésbé sem illendő. A pelenkát mondjuk, pont nem irigylem a bébiktől, de miért nem használunk felnőttként is nedves törlőkendőt a vékony smirglipapír helyett?

Aztán átgondoltam az étkezés témakörét is: a gyereknek mindig főzök, hogy frisset meg egészségeset egyen, csak semmi cukor meg mesterséges adalékanyag, ilyenmentes-olyanmentes dolgok, napi ötszöri optimális étkezés, ésatöbbi. Miközben én meg sokszor csak kontrollálatlanul tömöm magamba a sok műanyag kaját, amikor van pár percem rá.

No és ki ne lenne féltékeny egy olyan nőre, aki smink nélkül is gyönyörű, átalussza a fél napot, beiktatva egy délutáni sziesztát is, valamint bálákban roskadozik a gardróbjában a sok csinos ruha és a kényelmes, minőségi bőrcipő? No persze, ha a lányunkról van szó, akkor eszünkbe sem jut az ilyesmi. Az tény, hogy a bébiknek felháborítóan pazar az életvitelük, ahogyan az is, hogy erről mi tehetünk. Úgyhogy terjesszük ki ezt a gondoskodást magunkra is, hiszen a fenti példák egy részét igenis megengedhetjük magunknak. Nagy kár, hogy nem emlékszünk a csecsemőkorunkra, pedig sosem volt jobb dolgunk…