Kompromisszum nélkül nem megy!

2016. november 14. - rcsdaniella

Néha meglepődöm azon, milyen elképzelések vannak ma egy párkapcsolatról. Sok esetben a hatalmas igények nulla kompromisszumkészséggel párosulnak. Pedig kompromisszumot kötni nem egyenlő a megalkuvással.1_2_-001.jpg

„Csak annak szülök majd gyereket, akibe igazán szerelmes leszek. Nem fogok megalkudni” – mondja szinte kivétel nélkül az összes nő ismerősöm, aki még vár az igazira. Tök érthető igény, mindenki így képzeli el. A baj az, hogy sokan nem tisztázzák magukkal, számukra mit jelent szerelmesnek lenni.

Voltam „igazán” szerelmes. Egy hónap ismeretség után átutaztuk együtt a fél világot, hogy ha minden jól megy, rövid terepszemle után majd Indiában telepedjünk le. Azonnal szültem volna neki gyereket. Bármennyit. Imádja a gyerekeket – mondta. Világutazó volt, szórakoztató és laza. Csak az óceán közepén derült ki, hogy amit lazaságnak hittem, valójában felelőtlenség. Hogy sokkal fontosabb neki saját maga, mint bárki más a világon. Hogy a hűség, mint olyan, számára ismeretlen fogalom. Akkor már tudtam: nem hogy gyereket nem szülnék neki, örülök, ha épp bőrrel megúszom ezt a kis kalandot. Otthagyva őt egy szigeten, a csalódástól lelkileg és testileg betegen, egyedül jöttem haza. Hosszú hónapok kellettek a gyógyuláshoz. Örülök, hogy megtörtént velem ez, különben még ma is azt az érzést kutatnám, amiről már tudom, hogy önbecsapás.  

Hosszú ideig hagytam, hogy történjenek velem a dolgok, leginkább amiatt, mert fogalmam sem volt róla, ki vagyok, mit akarok. Ennek köszönhetően aztán csapódtak mellém érdekes figurák és találtam magam furcsa helyzetekben. Sokáig azt gondoltam, a szerelem egyet jelent azzal a szürreális érzéssel, ami nem hagy nyugodni nappal és aludni éjjel. Ma már tudom, hogy nem így van. Számomra a szerelem ennél sokkal valósabb. És szó sincs megalkuvásról. De tudni kell kompromisszumot kötni!  

A kulcs az önismeret

Félreértés ne essék, nem akarom osztani az észt! De látom (kívülről persze mindig könnyebb), hogy néhányan hol futnak zsákutcába. Ha az emberek ismernék magukat, valós igényeket fogalmaznának meg, kevesebb csalódás érné őket. Sokkal könnyebben találjuk meg ugyanis a megfelelő embert, ha felállítjuk a prioritást. Ehhez mondjuk az kell, hogy az „outfit” helyett arra figyeljünk, kik vagyunk és mit szeretnénk kezdeni az életünkkel. Mindenki maga dönti el, mi a fontos számára. Bár sokan szeretnék, nem lehet mindenkinek gazdag, viszont keveset dolgozó férje, aki segít a gyereknevelésben, hűséges és szórakoztató, tökéletes a teste és három diplomája van. Ami valóban fontos nekünk – értékrend, humor, stílus, bármi – abból nem szabad engedni. Minden mást azonban újra lehet gondolni! Sokan engednek el valakit jelentéktelen dolgok miatt. Ez a mai, értékrendbeli válságnak köszönhető, de amíg így van, nem kell csodálkozni, ha nem vagyunk boldogok. A hajviselet, szakáll, pocak – a külső jegyek, a szokások, az anyagi körülmények változhatnak. A pénz például csak eszköz. Ma van, holnap lehet, hogy nem lesz. De a férfi ugyanaz marad. A férjünk, a gyerekünk apja. Érdemes átgondolni, hogy akkor is jó lesz-e vele, ha holnap beüt a krach. Ami biztosan nem fog változni, az a jellem. Tudom, ennek ma sokak számára kisebb az értéke, mint egy Stokke babakocsinak, sajnos.  

Dráma nélkül nincs szerelem?

Mindaddig, amíg nem vagyunk kiegyensúlyozottak, amíg belülről feszít valami, hajlamosak vagyunk belemenni drámai helyzetekbe, szenvedős viszonyokba, alárendelt kapcsolatokba. Mert nem vagyunk rendben. Mert azt gondoljuk, a kiszámíthatóság unalmas. Nem, nem az. Attól kezdve, hogy magunkra találunk, nem érezzük így.

Amikor a férjemmel találkoztunk, már elegem volt a próbálkozásokból, nem is akartam „Igazit”. Olyat akartam, aki mellett önmagam lehetek, akit szeretek, és aki mellett szeretem azt, amilyen vagyok. Vele egyszerűen jó volt. Minden természetesen ment, nem voltak felesleges körök, megjátszás. Nem próbáltuk magunkat másnak, többnek láttatni, mint ami. Mégis – vagy pont emiatt – volt bizsergés, volt pezsgés. Csak a dráma maradt el ezúttal. Ha azt mondta, hív, hívott. Ha akartam, felhívtam, nem kellett taktikáznom. És ettől nem voltunk kevésbé érdekesek egymás számára. Életemben először éreztem, hogy ez egy érett, felnőtt szerelem. Valóságos. Ami azt is jelenti, hogy nem tökéletes.miau.jpg

Ő későn kelne, én korán. A rendrakás nem az erőssége és nem érdekli a színház sem. De a kedvemért eljön, nagyritkán. Ezzel szemben, ha jégkorongról van szó, hozzá sem lehet szólni. Nem hagyná ki az esti hokiedzést, viszont amikor én mennék el otthonról, átvállalja a fürdetést, altatást. Van, hogy repül a telefon és kiabálunk egymásnak olyasmit, amit később megbánunk. Elég olaszos a családi életünk, egyikünk sem könnyű ember. Sokszor nem értünk egyet dolgokban, apróságokból napokig tartó feszültség kerekedik, főleg, mióta gyerekeink vannak. De nála jobb apát el sem tudnék képzelni. Imádom a humorát, még mindig tudok könnyezve nevetni mellette. Bármilyen helyzetben számíthatunk rá, a családja az első. Nem vagyunk gazdagok, de lehetővé tette számomra, hogy ne kelljen kényszerből két hónappal a szülés után újra dolgoznom. Ennek persze ára van: rengeteget dolgozik, alig látjuk egymást. A férjem igazi férfi, annak jó és rossz értelmében véve. Számos kompromisszumot kell kötnünk egymással, és ahogy az évek telnek, a gyerekek, feladatok miatt egyre többet. A házasság nehéz műfaj, nincs rá garancia, hogy örökre együtt maradunk. De tudom, hogy nem választhattam volna nála jobbat. És csak így működik, máshogy nem megy.