Nem biztos, hogy a gyerekkel van a baj!

2017. január 04. - rcsdaniella

Kutyások – nem kutyások, autósok – nem autósok, gyerekesek – nem gyerekesek. Míg világ a világ, lesznek konfliktusok. De mi lenne, ha az utálkozás helyett inkább figyelnénk egymásra?dsc_0135.JPG

Egy konkrét esetből kiindulva született meg ennek a posztnak a témája. Nemrég a fiammal egy bababarát (!) kávézóban voltunk. Ő tologatja a kisautókat, én kávézom a gyerekbarát részhez legközelebbi asztalnál.

Fontos megjegyeznem, hogy a férjemmel – mondhatni – szigorúan fogjuk a srácainkat. Nem hiszek a mai trendben, a „ne szólj rá, ne korlátozd a gyereket!” elvben. Szerintem nem korlátozás, ha kijelöljük számukra a határokat, sokkal inkább iránymutatás.   

Tudom, sok szülő örül, ha biztonságban tudhatja a gyereket – például egy körbekerített játszótéren vagy egy bababarát helyen, játszóházban – és leülhet pár percre. Akármit tehet a kicsi, nem foglalkozik vele. Ez pedig zavarhat másokat. Joggal.

Nálunk ilyen értelemben szigor van. Nekünk nehezebb, mert egész nap figyelni egy vagy két gyerekre nagyon kemény munka. Másrészt, engem is így neveltek, tekintettel vagyok másokra. Ebbe pedig nem fér bele, hogy a gyerekem hangoskodva rohangáljon egy könyvtárban, csak hogy én ihassak egy kávét. Harmadrészt, időnként megkapjuk a „de a Nórinak/Pistinek/Katinak megengedik” mondatot, amihez társul, hogy más anyukája, apukája jobb fej és hát, valljuk be: nem egy hálás szerep a szigorú szülőé, de ez van.    

Folytatom az eredeti történetet. Bánk feláll a kisasztaltól, elindul felém. A mellettünk lévő asztalnál egy pasi épp vadul magyaráz egy fiatal nőnek, majd minden előzmény nélkül odafordul az épp előttük elhaladó fiamhoz: „Légyszi, ehhez ne nyúlj hozzá!” – rivall rá és leveszi (lerántja) a kabátját a székről. Bánk néz rám, hogy mi történt, én sem, a fiatal nő sem érti.

Egy percre elgondolkodtam, reagáljak-e erre valamit, de úgy döntöttem, fontosabb az amúgy kellemesen eltöltött délelőttünk, mintsem, hogy belemenjek egy vitába arról, hogy a gyerekem szabadon áthaladhat-e a termen vagy sem. (Esze ágában sem volt hozzányúlni a kabáthoz, szerintem azt sem vette észre, hogy valakik ülnek az asztalnál.) Másrészről, a JóIsten elrendezte helyettem a dolgokat, mert a nő arcára kiült döbbenetből egyértelműen látszott, hogy itt aztán a jövőben nem lesz entyempentyem, ásókapa, nagyharang.  

Ezt megelőzően is többször találkoztam már hasonló megnyilvánulásokkal, igaz, akkor nem az én gyerekeimre irányultak. A Facebook – on például a minap egy pasi azt posztolta, hogy gyerekmentes szállodákat és repülőjáratokat kellene üzemeltetni, mert elege van a kölykökből. Több távoli ismerősöm van, akik kifejezetten utálják, ha a társasággal közös programra valaki magával viszi a gyerekét is. Sőt, a FB-on van gyerekmentes övezet csoport is. Azért ilyenkor jót mosolygok magamban. Mintha valami kóros vírus terjedne… mondjuk, terjed is, de az gyerektől független.

Emberek! Egy gyerek nem valamiféle átok. Persze, senkit nem akarok meggyőzni, mindenki úgy gondolkodik, ahogy szeretne. Megértem és tiszteletben tartom, ha valaki csendre és nyugalomra vágyik, függetlenül attól, hogy van-e gyereke vagy nincs. Azt sem állítom, hogy az én srácaim mások. Vannak nekik is rossz pillanataik. És ha épp a szabadidőmet töltöm, én is szívesebben megyek moziba vagy „normális” kávézóba, mint gyerekbarát helyre, ahol valószínűleg találkoznék totyogókkal. Kár is ebből gyerek – nem gyerek vitát gerjeszteni, mert nem ezen múlik. Hanem azon, hogy figyelünk-e egymásra vagy sem.   

Egyébként pedig, higgyétek el, vannak kifejezetten jófej gyerekek is! Olyanok, akik nem vágnak elétek a sorban, akik nem rugdossák a háttámlátokat a repülőgépen, nem kiabálnak az étteremben. És ami a legfontosabb: mindez amúgy a szüleik felelőssége. Ők azok, akik ilyen helyzetekben rászólnak, vagy nem szólnak rá a gyerekre.