Két gyerekkel az élet kemény, de megéri!

2017. január 30. - rcsdaniella

Két gyerekkel az élet állandó lavírozás. Sosem unatkozol többé, az szentigaz, de legalább nincs egy szabad perced sem. Valahogy így tudnám jellemezni. Az életünk kész káosz. Mégsem lehetnék boldogabb.img_6858.JPG

Az orvosi rendelőben egy cuki, újdonsült anyuka arra volt kíváncsi, milyen az élet két gyerekkel. Kéthónapos a fia, de ők is kis korkülönbséget szeretnének a tesók közt – magyarázta. Látszódott rajta, hogy még a föld felett lebeg. Még nincs nyoma a hónapokon, éveken keresztül tartó éjszakázásnak, a dackorszak mindennapos vitáinak. Egy percig gondolkodtam, mondjam-e vagy ne, de hát, ő kérdezte.

Anno én is ugyanígy kezdtem: nagycsaládot szeretnék! Három gyerek, kilenc unoka, kutyák, macskák – jöhet bármi! Mára lehiggadtam és realizáltam a helyzetünket: mi tipikus kétgyerekes család vagyunk. Néha viccesen jegyzem meg a férjemnek: „de jó, hogy csak ketten vannak!” Vicc nélkül: elképzelni nem tudom, hogy lehet még több gyerekkel bírni. Pedig tudom, sokan vannak, akiknek megy. Őszintén, minden tiszteletem az övék.

De kezdjük az elején.  

Mi szándékosan úgy terveztük, hogy kis korkülönbség legyen a gyerekeink közt. Így, két év elteltével bólintok, hogy jól tettük. De ha mondjuk, félévvel ezelőtt kérdezi meg valaki a véleményemet, lehet, hogy nem segítettem volna hozzá a kistesó projekthez!

Sokszor eszembe jut: mivel telt el az egész napom, amikor még csak a lányom volt? Akkor is úgy éreztem, nincs egy szabad percem sem és semmi mást nem tudnék már beszorítani a napomba. Aztán megszületett a fiam, és hogy-hogy nem, rá is jut időm. Meg a blogra, meg futásra, meg főzésre, meg a férjemre és néha még egy-egy esti kiruccanásra is. Ennyi rutint szereztem volna néhány hónap alatt?

Van ez az „egy gyerek nem gyerek” kijelentés. Amíg csak egy gyerekem volt, felháborított. Nincs értékelve, ha csak egy gyerekem van?! Kinek mi köze hozzá, mennyit szülök? Egy gyerekkel is teljes értékű anya vagyok! Aztán, mikor a fiam is világra jött, rájöttem, miről szól ez a mondat. Hogy nem lekicsinylése az egy-gyerekes létnek, hanem megállapítása a többgyerekességnek.   

Jóformán ki sem jöttem még az éjszakázásból, mikor újrakezdtem az újszülöttel. Hajnalban aztán ébredt a nagy másféléves, akinek reggelit kellett adni, játszani akart. Hallom előre a véleményeket: adhattad volna bölcsibe! Adhattam volna, de nem adtam. Heti háromszor két órát volt játszócsoportban, hogy gyerekek közt legyen – így a társaság része meg volt oldva számára, viszont mégsem volt egész nap külön tőlünk. Mindenki ismeri a saját gyerekét és meg tudja ítélni, mi a jó neki. Én úgy találtam, a lányom kicsi még ahhoz, hogy egész nap nélkülem legyen. Úgy gondoltam, inkább nekem legyen nehezebb, mint neki. Utólag látom, jól döntöttem. Magabiztos, nyitott, érdeklődő, társaságkedvelő kis csajszi lett.

Lényeg a lényeg: két gyerek pont kétszer annyi meló, mint egy. Ez szimpla matek. Kettőt kell pelenkázni, kettőt kell etetni, kettőt kell öltöztetni, kettőt kell fürdetni, kettőt kell cipelni és sorolhatnám. Hogy reggel elinduljak velük, nagyjából háromnegyed órát vett igénybe. Mire a nagyot felöltöztettem, a kicsi belerottyantott a pelenkába. Mire őt tisztába tettem, a nagy leszedte magáról a kabátot, cipőt. A boltban az egyik erre megy, a másik a másik irányba. Mire a nagy abbahagyja a sírást valami miatt, biztosan rákezd az öccse. De gyakran van olyan is, hogy ketten együtt nyomják – ez a kedvencem, abszolút falnakmenős helyzet. Néha elképzelem, milyen lenne, ha velünk lenne még egy harmadik is az autóban és csak azt veszem észre, hogy a gondolattól átléptem a megengedett sebességhatárt.  

Ha az egyik beteg, a másik is az lesz – és mivel két kis beteggel vagy egy légtérben egy hétig – sanszos, hogy a végére te is kidőlsz. Vagyis, csak kidőlnél, mert ugye ez lehetetlen két beteg gyerek mellett. Egyszerűen nincs ilyen opció és kész.

A napközbeni pihenést elfelejtheted. Míg egy gyerekkel (ha jó alvó) van esélyed visszadőlni nappal, ez kettővel kvázi lehetetlen. Az első évben szinte biztosan felváltva alszanak, mire pedig beállna a fix ebéd utáni alvás a kicsinél is, addigra jó eséllyel a nagy növi ki a sziesztát.

És akkor arról még nem szóltam, milyen az első év úgy, hogy a testvérféltékenység tombol mindennap. De erről egy másik posztban majd bővebben.  

A másik oldal viszont – és ez a fontosabb: két gyerek pontosan dupla annyi boldogság, szeretet és öröm. Néha már úgy érzem, annyi cukiság szorul a szobába, hogy ha valaki belépne, agyonnyomná. És bár csak most, két év után kezdem érezni, milyen jó lesz nekik, hogy majdnem egyidősek, amikor látom őket együtt játszani, az minden nehézséget megér. Játék alatt most még persze olyasmit értek, hogy együtt fröcskölik ki a vizet a kádból, meg együtt dobálják szét a legót a szobában kacagva, de már ebből is látszik, hogy összenőttek az eddig együtt töltött rövid időszakban.img_7112.JPG A fiam ugyan még nem beszél egy nyikkot sem, a lányom mégis mindig lefordítja nekünk, mit nem mondott az öccse. (Természetesen olyanokat, hogy nekiadta a sütijét vagy, hogy arra a játszóra akar ő is menni, ahová a nővére.) A kicsi bálványozva nézi a nagyot, minden hanglejtését, mozdulatát utánozza, a nagy meg óvja a kistesót, fogja a kezét és mutatja neki, mit hogyan kell csinálni. (Persze, csak amikor épp nem csépeli valamiért.) Időnként már szavakban is megnyilvánul a testvéri szeretet részéről: „tessék, Bánki, ezt a koszos labdát neked adom!”

Két gyerekkel az élet kemény. Zsonglőrködés reggeltől estig az idővel. Állandó lavírozás. Mégis: néha, amikor a nap végén lerogyok a szőnyegre, az ikeás plüss sün mellé, arra gondolok, hogy boldog vagyok. Hogy ez a fajta élet ugyan messze van attól, amilyet korábban magamnak képzeltem: egzotikus utazgatásokkal, kávézókban reggelizéssel, strandon olvasással és céltalan sétákkal a városban. Az állandó rohanás az idővel, a kapkodva ebédelés, a hajnalig tartó munka, az állandóan szaladó lakás kívülről nem tűnhet épp álomszerűnek. Mégsem lehetnék ennél boldogabb. Mindenem megvan, amire vágyom: a lányom, a fiam és a férjem jelentik a világot. És ezért megéri zsonglőrködni.