A nagy hozzátáplálási mizéria - avagy hogy és mit eszik a baba?

2017. március 10. - Noémia

Minden anya rémálma a hozzátáplálás bevezetése. Kétségek, pépek és macera, avagy a golgota állomásai az undorodva köpködéstől a kapkodó habzsolásig.17200276_10203197916703994_1616607108_o.jpg
Első stádium – a pánik

Védőnői ajánlásra hat hónapos korában kezdtem el Kingát bevezetni az anyatejen kívüli életbe. Először végignyálaztam az egymásnak homlokegyenest ellentmondó, orosz realista regények hosszúságával vetekedő szakirodalmat. Jézusom, hány hónaposan mit ehet és milyen állagban? Fűszerezve vagy sótlanul, nyersen vagy párolva? Milyen hőmérsékleten? Jaj, nem lehet puffasztó meg tehéntejes meg magvas sem?! Lenyugodva úgy döntöttem, hogy egy kis reszelt almával csak nem ölöm meg azt a szegény babácskát. Első alkalommal elcammogtam lelkesen a zöldségeshez, kiválogattam a Hófehérke-díszletnek is beillő, legszebb piros almát, majd hazaérve megmostam, meghámoztam, lepépesítettem a kis üvegreszelőn. Azt hittem, hogy mivel Kinga mindent a szájába vesz, az almapép is az orális korszaka áldozatává válik, de csak én váltam azzá. A kicsi lányom ugyanis undorral kiköpte az egészet, majd rám nézett azzal a fejjel, hogy ’anya, miért ennék én ilyet, amikor van cici meg tej?’

Második stádium – nem hiába fáradoztam

Hosszú hetek után, miután az összes kezdetben adható zöldséget és gyümölcsöt végigkóstoltattam finnyás lányommal, rájöttem a tutira. Kingának idült narancssárgafétise van, úgyhogy sütőtökkel bármilyen zöldség lecsúszik, ahogyan a gyümölcsöket is el lehet neki adni némi grízzel keverve (na, ez a gluténbevezetés is okozott némi fejtörést, valami jó horrorfilm címe is lehetne a Gríz vs. Hétgabonás pép). Persze a próbálkozásaimat foltok és ragacsok jelezték mindenütt, beleértve a gyereket és az egész konyhát. A folttisztító szappan már előre köszönt nekem egy idő után. Úgy éreztem, hogy egyedül Kinga szájában nem landol soha semmi, de ezek szerint mégis, mert a zoknija is trutyis lett, amit előtte a szájába gyömöszölt. Majd egy hónap kemény próbálkozás után már voltak ételek, amelyektől nem kezdett öklendezni, és ha dalolásztam meg berregtem közben, egész jól csúsztak. Jellemző, hogy általában nem a gondosan elkészített házi kosztok, hanem a bébiételek, de ez van.

Harmadik stádium – amikor már ki kell húzni a kanalat a szájából

Kinga egyszeriben ráérzett az evés örömeire (ezt biztosan tőlem örökölte), és akár Pavlov kutyája, már a botturmix hangjától is megindult a nyálelválasztása. Végre nem bizalmatlankodott, hogy mégis mivel próbálom átvágni szoptatás helyett, és stabilan ki tudtam váltani eleinte egy, majd két étkezést is napközben. Három hónappal az első falatok után eljutottunk odáig, hogy a kismanóm idegesen rángatózik, morog meg csapkod, ha nem kapkodva kanalazom bele az ételt, akár egy menedzser a tízperces ebédidőben. Nem ér ő rá egész nap ilyen világi dolgokra, úgyhogy rakjam csak a tányért az arcába, majd ő egyben lenyeli az egészet. A lemosható, hátul tépőzáras, hosszú ujjas előke megoldotta a foltproblémáimat is, és végre nem hiába főzök rá, már szinte mindent megeszik. Sőt, amikor csokit ettem, egy percre nem figyeltem oda, és a kislányom ráhúzta a fejét a Sport szeletemre, úgyhogy ennyit arról, hogy én biztosan nem adok cukrot a gyereknek. Láttátok volna az arcát: ’Jaa, ilyen is van? Akkor mit hülyéskedsz velem a répáddal?!’