Mikor szüljünk gyereket?

2017. március 24. - rcsdaniella

Ha csak nem random jön a baba, akkor egy nő fejében előbb-utóbb megfordul a gondolat: mikor lenne jó gyereket vállalni? Még mielőtt bárki rosszat gondolna: ez a poszt nem arról szól, milyen életkorban ideális szülni. dsc_0063.jpg

Tegnap két fiatal lány mellettem arról beszélgetett, mikor szeretnének szülni. Az egyik szerint fiatalon jobb anyának lenni, mert "akkor még jobban bírja az ember". A másik csak akkor akar babát, ha lesz saját lakásuk, "albérletbe nem szülök" - mondta. Tényleg ilyeneken múlik a gyerekvállalás? De hol van az érzés, amikor belülről érzed a vágyat az anyaságra?      

Mindenki maga dönti el, mikor szül – ha szül egyáltalán. Akkor vállalj gyereket, ha úgy érzed, eljött az ideje! Hogy ez tizenkilenc vagy negyvenkét évesen történik meg, annak semmi jelentősége. Ahogy annak sem, van-e saját ...akármid. Persze, legyen meg a normális egzisztencia, de sokkal több nem kell. A lakás leéghet, a munkahelyedről kirúghatnak akkor is, mikor már gyereked van. Sőt, a várva várt gazdag fickó is elhagyhat, egy-két-három gyerekkel a karodon. Akkor visszaviszed a kicsiket a boltba, hogy most mégsem kérnéd őket? Nem. Megoldod majd valahogy az életed.     

Ezernyi tényező befolyásolja a nőket a döntésben, helytelenül. Sokan fiatalon szeretnének anyává válni, mások idősebb korban, mert akkor már több élettapasztalattal rendelkeznek. A nők egy része anyagi helyzettől teszi függővé, sokan a társadalmi elvárás miatt döntenek a gyerekvállalás mellett. Vagy, mert a leendő nagymama, apuka, az anyós vagy a húgi már mind úgy várják a kicsit. Hát várják, nem ők fognak éjszakázni évekig, hanem te! A te életed fog változni, éppen ezért ez a te döntésed kell, hogy legyen!  

Harminckettő vagy és még nincs gyereked?!

Sok nőt ismerek, aki kétségbeesik attól, hogy a környezetében – rajta kívül – már mindenkinek van babája. De miért zavar minket, amiért nekünk nincs? Miért nem tudjuk elengedni a megjegyzéseket a fülünk mellett? És honnan tudjuk, hogy mások élete gyerekkel jobb, mint a miénk, anélkül? Hogy ők nem hoztak-e elhamarkodott döntést? Hogy a gyerekkel nem egy rossz kapcsolatot akartak helyrehozni? Nem tudhatjuk, nem látunk bele mások életébe. Nincs is hozzá közünk. De ez utóbbi fordítva is elmondható.

Persze, más a helyzet, ha már mi magunk szeretnénk nagyon gyereket, de valamiért nem sikerül. Ha viszont amiatt akarunk anyává válni, mert mások ezt várják tőlünk, nem biztos, hogy lesz kedvünk végigcsinálni a kemény hónapokat. Márpedig, kiszállni már nem lehet, a gyerek jó eséllyel életre szóló döntés. És hát, vannak olyan időszakok, amikor még az is zálogba adná a sajátját, aki amúgy nagyon, de nagyon és őszintén akarta…

Az anyaságra is meg kell érni! 

Amikor anno a velem egyidős csajok huszon/három/ötévesen arról ábrándoztak, milyen cuki lenne egy babát tologatni, nem értettem, hogy jut ez eszükbe egyáltalán. Az volt bennem, hogy annyi mindent akarok még látni a világból, utazni, szeretni, megőrülni – hogy férne meg mindez az anyasággal? Egyáltalán nem foglalkoztattak a kismamák, jóformán észre sem vettem őket az utcán. A gyerekzsivaj sokáig csupán zavaró tényező volt a számomra, ami miatt nem tudtam a parkban nyugodtan olvasni. Pedig mindig szerettem a gyerekeket. Egyszerűen nem voltam még érett az anyaságra. Merthogy, arra meg kell érni! Belülről kell érezni! 

Egy barátomnak panaszkodtam akkor, hogy velem biztos valami baj van. Azt mondta, szerinte pedig ez a normális. Gondoljak csak bele, mi értelme lenne vágyakoznom egy gyerek után, mikor közel s távolban nincs egy pasi sem, aki érdekelne. Nincs jól működő párkapcsolatom, nincs mellettem az ember, akitől babát szeretnék. Az lenne a jó, ha szülnék bárkinek, aki szembejön az utcán? Majd, ha itt lesz a megfelelő személy, jönni fog a vágy is a gyerek után. Ez hatott, egészen megnyugodtam és még jó pár évig éltem az életemet úgy, ahogy jól esett. A barátomnak igaza lett. A „gyereket szeretnék” gondolat akkor ért utol, amikor megismertem a férjemet. Ma pedig úgy örülök, hogy nem döntöttem túl fiatalon a babázás mellett. Most nagyon bánnám, ha nem utaztam volna mindenfelé, amerre kedvem tartotta. Sajnálnám, ha nem snowboardoztam volna és nem röhögtem volna végig spiccesen a pálinkafesztiválokat a barátnőimmel. Miért hagytam volna ki mindezt az életemből? Hogy a szomszéd néni kedvesen rám mosolyogjon, amiért nagy a pocakom? Ugyan már!

Szerintem két fontos dolgot kell(ene) szem előtt tartania egy nőnek:

A lényeg, hogy saját döntés legyen a baba, azért, mert tényleg akarom. Én akarom. Nem mások. És nem azért, mert nincs más alternatíva az életre nézve, vagy, mert így lehet „megtartani” egy férfit. Ez ugyanis mind visszaüthet. A másik lényeges szempont: annak a férfinak szüljünk gyereket, akit tényleg el tudunk képzelni apaként! Akkor az anyaságot a világ legcsodálatosabb kalandjaként fogjuk megélni! Ha nem, akkor jöhet a mondat, amivel szerintem már mindenki találkozott: „ha még egyszer dönthetnék, tuti nem vállalnám.” Ez ugye senkinek nem hiányzik?