Ahogy közeleg a december, a szülők közt egyre többször kerül szóba a Mikulás és a karácsony, vagyis az: hogyan és mit mondjunk ezekről a gyereknek. Mint mindenben, ebben is megoszlanak a vélemények.

Erős cím, ugye? Mióta megszülettek a gyerekeim, nem először találkozom a felvetéssel, hogy a Mikulás-történettel tulajdonképpen rákényszerül a szülő, hogy hazudjon a gyerekének, a karácsony pedig túlélnivaló ajándék és csokidömping.  

Amióta az eszemet tudom, mindig is hittem a Mikulásban. Gyerekkoromban a testvéreimmel együtt izgalommal suvickoltuk a cipőnket, aztán kitettük és vártuk, tesz-e bele ajándékot a nagyszakállú. Tett. Minden évben. Máig emlékszem arra az érzésre, ami többet jelentett a kis piros csomagnál. A csoda érzése volt, a misztikumé. Valóban járt itt a Mikulás? Hát létezik? Tudja, hogy ez a mi házunk, ez az én cipőcském? Sosem derült ki. Sem az, hogy létezik, sem az, hogy nem. Hozzánk nem jöttek beöltözött szomszédok meg Pista bácsi, akit azért mindenki felismer az álbajusz ellenére. Anyukámék mindig ügyeltek arra, hogy megmaradjon képzeletbelinek a nagyszakállú. Persze, mi is voltunk a kábelgyári Télapó ünnepségen. Olyan is volt! Van egy fénykép rólam akkoriból, az arcomra van írva, mit gondolok a muszájból éneklésről egy zacskó gagyicsokiért cserébe. Mert azt már akkor is jól tudtam, hogy ez a fószer nem lehet a Mikulás.

A Mikulás nem ül be vállalati bulikra meg holmi áruházakba unott fejjel csokit osztani. Nem szívja a cigit a fellépés szünetében a hátsó bejáratnál és nem vihog a fiatal eladólányokkal közben. Ha jót akarunk a gyerekeinknek, szerintem inkább attól kíméljük meg őket, hogy ilyesmivel találkozzanak, ne a csodától fosszuk meg őket!

Ha őszinte akarok lenni, kicsit a mai napig hiszem, hogy a Mikulás létezik. Sosem jutott eszembe, hogy ez tulajdonképpen hazugság lenne. Számomra a hazugság valamiféle aljas szándékot jelent, egy jóhiszemű ember becsapását, átverését. Aki a Mikulásról mesél a gyerekének, ilyen ember lenne? Nem hiszem. 

Ha a gyerekeim beöltözött Mikulásokat látnak valahol, elmondom nekik, hogy azok csak jelmezes emberek. És hagyom, hogy a kis képzeletük dolgozzon tovább. Hagyom, hogy várakozzanak, hogy izguljanak. Hogy megszülessen bennük a csoda. Az, ami majd később, felnőttként át fogja őket segíteni a nehézségeken. Hinni valamiben.

Ami pedig a karácsonyt illeti: tudom, hogy mostanában sokan afféle X-mas shoppingként könyvelik el az adventi időszakot. Néhányan meg is szüntetnék, ha nem lenne akkora biznisz benne, ugye. De szerencsére a karácsony emberek millióinak ennél még mindig sokkal többet jelent. Az pedig már rajtunk múlik, mit adunk át belőle a gyerekeinknek.  

Nálunk a karácsony nem az ajándékokról szól. Persze, a gyerekek kapnak valamit, mert számukra ez is fontos: a játék az életük része. A mi fánkat nem az angyalka meg a Jézuska hozza. Beszélünk viszont nekik az emberről, akit Jézusnak hívtak. Mindezt persze az ő kis nyelvükön még. Élvezzük az együtt töltött időt, figyelünk egymásra, jókat beszélgetünk. És ha ez néhány csokival jár együtt a család többi tagjától, ám legyen!