Ha csak nem random jön a baba, akkor egy nő fejében előbb-utóbb megfordul a gondolat: mikor lenne jó gyereket vállalni? Még mielőtt bárki rosszat gondolna: ez a poszt nem arról szól, milyen életkorban ideális szülni. 

Tegnap két fiatal lány mellettem arról beszélgetett, mikor szeretnének szülni. Az egyik szerint fiatalon jobb anyának lenni, mert "akkor még jobban bírja az ember". A másik csak akkor akar babát, ha lesz saját lakásuk, "albérletbe nem szülök" - mondta. Tényleg ilyeneken múlik a gyerekvállalás? De hol van az érzés, amikor belülről érzed a vágyat az anyaságra?      

Mindenki maga dönti el, mikor szül – ha szül egyáltalán. Akkor vállalj gyereket, ha úgy érzed, eljött az ideje! Hogy ez tizenkilenc vagy negyvenkét évesen történik meg, annak semmi jelentősége. Ahogy annak sem, van-e saját ...akármid. Persze, legyen meg a normális egzisztencia, de sokkal több nem kell. A lakás leéghet, a munkahelyedről kirúghatnak akkor is, mikor már gyereked van. Sőt, a várva várt gazdag fickó is elhagyhat, egy-két-három gyerekkel a karodon. Akkor visszaviszed a kicsiket a boltba, hogy most mégsem kérnéd őket? Nem. Megoldod majd valahogy az életed.     

Ezernyi tényező befolyásolja a nőket a döntésben, helytelenül. Sokan fiatalon szeretnének anyává válni, mások idősebb korban, mert akkor már több élettapasztalattal rendelkeznek. A nők egy része anyagi helyzettől teszi függővé, sokan a társadalmi elvárás miatt döntenek a gyerekvállalás mellett. Vagy, mert a leendő nagymama, apuka, az anyós vagy a húgi már mind úgy várják a kicsit. Hát várják, nem ők fognak éjszakázni évekig, hanem te! A te életed fog változni, éppen ezért ez a te döntésed kell, hogy legyen!  

Harminckettő vagy és még nincs gyereked?!

Sok nőt ismerek, aki kétségbeesik attól, hogy a környezetében – rajta kívül – már mindenkinek van babája. De miért zavar minket, amiért nekünk nincs? Miért nem tudjuk elengedni a megjegyzéseket a fülünk mellett? És honnan tudjuk, hogy mások élete gyerekkel jobb, mint a miénk, anélkül? Hogy ők nem hoztak-e elhamarkodott döntést? Hogy a gyerekkel nem egy rossz kapcsolatot akartak helyrehozni? Nem tudhatjuk, nem látunk bele mások életébe. Nincs is hozzá közünk. De ez utóbbi fordítva is elmondható.

Persze, más a helyzet, ha már mi magunk szeretnénk nagyon gyereket, de valamiért nem sikerül. Ha viszont amiatt akarunk anyává válni, mert mások ezt várják tőlünk, nem biztos, hogy lesz kedvünk végigcsinálni a kemény hónapokat. Márpedig, kiszállni már nem lehet, a gyerek jó eséllyel életre szóló döntés. És hát, vannak olyan időszakok, amikor még az is zálogba adná a sajátját, aki amúgy nagyon, de nagyon és őszintén akarta…

Az anyaságra is meg kell érni! 

Amikor anno a velem egyidős csajok huszon/három/ötévesen arról ábrándoztak, milyen cuki lenne egy babát tologatni, nem értettem, hogy jut ez eszükbe egyáltalán. Az volt bennem, hogy annyi mindent akarok még látni a világból, utazni, szeretni, megőrülni – hogy férne meg mindez az anyasággal? Egyáltalán nem foglalkoztattak a kismamák, jóformán észre sem vettem őket az utcán. A gyerekzsivaj sokáig csupán zavaró tényező volt a számomra, ami miatt nem tudtam a parkban nyugodtan olvasni. Pedig mindig szerettem a gyerekeket. Egyszerűen nem voltam még érett az anyaságra. Merthogy, arra meg kell érni! Belülről kell érezni! 

Egy barátomnak panaszkodtam akkor, hogy velem biztos valami baj van. Azt mondta, szerinte pedig ez a normális. Gondoljak csak bele, mi értelme lenne vágyakoznom egy gyerek után, mikor közel s távolban nincs egy pasi sem, aki érdekelne. Nincs jól működő párkapcsolatom, nincs mellettem az ember, akitől babát szeretnék. Az lenne a jó, ha szülnék bárkinek, aki szembejön az utcán? Majd, ha itt lesz a megfelelő személy, jönni fog a vágy is a gyerek után. Ez hatott, egészen megnyugodtam és még jó pár évig éltem az életemet úgy, ahogy jól esett. A barátomnak igaza lett. A „gyereket szeretnék” gondolat akkor ért utol, amikor megismertem a férjemet. Ma pedig úgy örülök, hogy nem döntöttem túl fiatalon a babázás mellett. Most nagyon bánnám, ha nem utaztam volna mindenfelé, amerre kedvem tartotta. Sajnálnám, ha nem snowboardoztam volna és nem röhögtem volna végig spiccesen a pálinkafesztiválokat a barátnőimmel. Miért hagytam volna ki mindezt az életemből? Hogy a szomszéd néni kedvesen rám mosolyogjon, amiért nagy a pocakom? Ugyan már!

Szerintem két fontos dolgot kell(ene) szem előtt tartania egy nőnek:

A lényeg, hogy saját döntés legyen a baba, azért, mert tényleg akarom. Én akarom. Nem mások. És nem azért, mert nincs más alternatíva az életre nézve, vagy, mert így lehet „megtartani” egy férfit. Ez ugyanis mind visszaüthet. A másik lényeges szempont: annak a férfinak szüljünk gyereket, akit tényleg el tudunk képzelni apaként! Akkor az anyaságot a világ legcsodálatosabb kalandjaként fogjuk megélni! Ha nem, akkor jöhet a mondat, amivel szerintem már mindenki találkozott: „ha még egyszer dönthetnék, tuti nem vállalnám.” Ez ugye senkinek nem hiányzik?