Légyszi, legyen már vége a nyári szünetnek!

2017. július 31. - rcsdaniella

Szép vagy nem szép: számolom vissza a napokat a szeptemberi óvodakezdésig. Persze, szuper, hogy együtt lehet a család, a gyerekek otthon vannak, meg minden – na de három teljes hónapig?!rentree.jpg

Te is várod már a szeptemberi tanév kezdetét?

Amíg a gyerekek kicsik, még nincs sok különbség nyár meg nem nyár között. Esznek, alszanak, megy a játszóterezés, a szokásos körforgás télen-nyáron. De amikor a csemete napközben már óvodában, iskolában van, és visszaáll egyfajta rendszer a család életébe, akkor nagyon tud fájni a nyári vakáció. Töredelmesen bevallom, hogy – mint kiscsoportos gyerek anyukája – féltem az első szeptemberi óvodakezdéstől, miközben vártam is, hogy végre felszabadulhassak egy kicsit. A gyerekes barátnőim mind nevettek, mondván, majd, ha megérzem a „szabadság” ízét, nem fog hiányozni többé a non-stop szolgálatnyújtás. Akkor még szkeptikus voltam, mert hát az én kicsi lányom olyan gyorsan felnő meg minden, nem lehetek vele minden pillanatában, ésatöbbi. De az élet a barátnőimet igazolta. Amint a lányom óvodás lett, és így már „csak” egy gyerek volt velem napközben, amikor ő aludt ebéd után, én dolgozhattam, tanulhattam. Aztán eljött az első nyári szünet.

Ez a végtelennek tűnő három hónap kikészítő.

Mert ahhoz képest, hogy gyerekként mennyire várjuk a nyári szünetet, felnőttként egyet jelent a nem kívánt bonyodalommal. Oké, tombol a nyár, meleg van, süt a nap, együtt lehetne a család. Már, ha nem kéne minimum az egyik szülőnek (de inkább mindkettőnek) dolgoznia. 

Anyukaként pedig a vakáció alatt gyakorlatilag ugyanazt csináljuk, mint év közben. Ja, nem. Mivel a srácok otthon vannak heteken keresztül, a főzést, mosogatást, szokásos munka melletti teendőket megfejelhetjük azzal, hogy kitaláljuk, mit csináljunk a nap huszonnégy órájában. Mert a gyerekek már unatkoznak. Már nincsenek el a kerti trambulinban félóránál tovább, mint kicsiként. Program kell nekik. A legót, gyurmát, kirakót, társasjátékot, babázást és egyebeket nagyjából a harmadik nap végére unják meg, onnantól kezdve megy a nyűglődés. „Anya, ma mit csinálunk? Anya, menjünk el valahova! Anya, unatkozom!”

Két gyerekkel a strand nem opció, lehetetlenség egy szülőnek kétfelé szakadnia. A hőség miatt a játszótér is necces, kivéve, ha árnyékos, ősfás, de akkor meg a fél város ott van, szintén nem nagy élmény két kicsi után rohangálni a tömegben. A lakásban harminc fokban minden kínlódás. Úgyhogy - bármennyire is szereti egy nő a gyerekeit - legkésőbb augusztus elejére megfogalmazódhat a vágya arra, hogy megihasson egy kávét anélkül, hogy minimum egy gyerek odaszaladna hozzá, hogy „anyaaa, játszunk valamiiiit?”.

Na igen, már megint ez a panaszkodó, semminek örülni nem tudó anyuka szöveg! Mert hát, miért nem örül egy anya annak, hogy reggel héttől megállás nélkül játékokat, programokat találhat ki a gyerekeknek? Miért nem örül annak, hogy napjában százötvenszer kell a fakanalat eldobva ugrania a testvérek közé, hogy ne történjen komolyabb baleset? Hogy újra kezdheti a délutáni altatást (mikor már úgy örült, hogy ezt az ovira bízhatja)? Hogy egy nap nagyjából huszonöt komoly hisztit kell elhárítania? Hogy miután letette a gyerekeket aludni, este tízkor állhat neki a munkájának (mert ugye az élet nem áll meg csak azért, mert nyár van)? De tényleg: miért nem lehet egyszerűen csak örülni és élvezni a napsütést?!  

Épp ma mondta egy anyuka nekem a játszótéren: „úgy várom, hogy visszamehessek pihenni a munkahelyemre!” Szóval: köszi, nyár, jó volt veled, most már jöhet az őszi tanévkezdés!

süti beállítások módosítása