Aki gyereket szeretne, jó anyja akar lenni. Ellenkező esetben miért vágyna rá? A „rossz anyaság” a másoknak való megfelelésről szól. Engedd el!

Ha az édesanyádra gondolsz, milyennek látod? Tökéletesnek? Nem hiszem. Talán azt is megkockáztatod, hogy sok mindent csinálhatott volna másként veled/veletek kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy fel tudod sorolni a hibáit. Mégis szereted, feltétel nélkül. Mert ez a legerősebb kapcsolat a világon: anya és gyermeke között.

Leszámítva azt a néhány kivételt, akiknek tényleg nem kellett volna gyereket vállalniuk (talán sosem akarták igazán, vagy nem saját döntésük volt a baba), szerintem nincsenek jó vagy rossz anyák. Mindenki úgy neveli a gyerekét, ahogy tudja. Nem lehet – vagy legalábbis nagyon nehéz – elrontani, helyrehozhatatlan hibákat ejteni.

Mert őszintén: számít bármit egy anya-gyerek kapcsolatban, hogy a mami tud-e szuper sütit vinni az ovis sütivásárba? Hogy rendszeresen elkéstek az óvodából/iskolából? Hogy béna vagy, ha kézműveskedésről van szó? Nevess egy jót ezeken! Láttad volna az én múlt heti cookie-mat… Elváltatok a férjeddel, mert nem működött a kapcsolatotok? Ez a ti dolgotok, nem kell elszámolnod mások felé! Újra szerelmes lettél és a gyereknek meg kell szoknia a helyzetet? Hát, Istenem, van ilyen! Estére kipurcansz és kiabálsz? Na és, van olyan ember a Földön, aki nem tesz ilyet? Aki mindent jól csinál?

A gyerekeid biztosan nem ezek alapján ítélnek majd meg. Nem lehet felróni neked, hogy boldog akartál lenni, vagy, hogy mertél hibázni. 

Ami engem illet, a kompromisszumban hiszek. Rendet rakok és takarítok, és nem szégyellem, hogy aznap sajtos-tejfölös tészta a menü. Ha nincs energiám a gyerekekkel játszani, megölelgetem őket, és megpróbálom elérni, hogy elfoglalják magukat, míg én főzök vagy leülök tíz percre és semmit teszek, ha épp ez kell ahhoz, hogy ne robbanjak fel. Meg merem engedni magamnak, hogy olyan legyek, amilyen. Ettől rossz anya lennék? Ez egy költői kérdés, én úgyis tudom a választ, a többi nem számít.

Hogy más mit gondol, nem fontos. Teljesen felesleges magunkat másokhoz viszonyítani. Egyrészt, nem tudhatjuk, hogy egy másik családban mi hogy működik. Mert olyan nincs, ahol minden zökkenőmentes. Másrészt – és itt a lényeg – nem változtat az életünkön, hogy egy idegen jónak vagy rossznak tart. Néhány éve elindult a „szaranya vagyok” mozgalom. Értem, hogy ez trendi, meg értem az iróniát is, mégis, valaki mondja már meg: hogy jön össze ez a két szó egymással? Hogy lehet a kettőt együtt említeni, bármilyen kontextusban is? Amúgy meg: tényleg ezt gondolod magadról?

Én nem vagyok szaranya! Jó anya vagyok, aki néha hibázik.