Időnként nagyra tud kerekedni a szemem, amikor szembetalálkozom egy-egy se füle – se farka gyerekverssel, ijesztő plüssjátékkal vagy kicsiknek szánt, mégis félelmetes rajzfilmmel. Személyes vélemény következik. Egy ismert ifjúsági könyv egyik feldolgozásában a favágó gyermekei szürkének és szomorúnak látnak mindent maguk körül és elindulnak megkeresni a boldogság kék madarát. Ez eddig rendben van. Az erdőbe érve aztán a fák rájuk támadnak, mert apjuk, a favágó a fagyerekeket gyantáért naponta meggyötri, megkínozza. A mókusok sírnak, a kölyküket siratják, zokognak a rókák és a farkasok, és kiabálnak, hogy „takarodjatok, takarodjatok”… - tudom, ízlés dolga. De azért mégis. Ráadásul, némelyik könyvben olyan illusztrációk vannak, amitől még én is megijedek, nem hogy megmutassam egy akármilyen korú gyereknek. 

Nemrég vettem egy CD-t, megörültem neki, csupa ismert gyerekdal van rajta. Énekelném a lányomnak az autóban, ha ismerném egynek is a dallamát. De sem a Süss fel nap, sem a Csip-csip csóka nem úgy van, ahogy eddigi életem során hallottam, bármilyen tájon jártam is az országban. A múltkor olyan CD-t kaptunk ajándékba, amin nem lehet érteni a dalok szövegeit, annyira nem artikulál az énekesnő. Az ilyen-olyan, technó alapra ráhúzott népdalokról már nem is beszélnék. 

Kinyitom a boltban a verseskönyveket: pizzaszelet, telefontöltő, nem kell para, SMS. Tény, hogy nem értek hozzá. De tényleg attól lesz kortárs a művészet, ha ilyen módon halad a korral? Félreértés ne essék, nekem is tetszik sok mai költő, író munkája, akik fantasztikus dolgokkal ajándékozzák meg a gyerekeket. De szerintem anélkül is lehet szép egy vers, hogy átvenné a mai szlenget. 

Félve nyitom ki a karácsonyra kapott gyerekkönyveket az esti mesélésnél. Vajon ma mivel lepnek meg, mit kell átköltenem, finomítanom a szövegben? A boltban eleve csak a korban a lányomnak megfelelő könyveket emelem le a polcról, de az ajándékba kapott remekműveket nem tudom mindig előre átolvasni. Azt már megszoktam, hogy a mesék többsége rejt valami cukiságot (leölte, levágta a fejét, megszúrta, tűzbe dobta), de legtöbb esetben szólnak valamiről, tanítanak valamit. De a Micimackó ezerötszáz lerövidített, modern változata, a lerövidített klasszikusok értelmetlen mondatokkal mire jók? Az óvodás a történetben beleköp a másik levesébe és fellöki a társát. Persze, találkoznak a gyerekek a valóságban ilyen helyzetekkel, de feltétlenül kell az esti mesének is erről szólnia? Egy másik könyvben a tündér egérkakit talál, azt viszi magával a tündértalálkozóra, de túl büdös, a többiek kiszúrják – én meg mondogatom a háromévesemnek, hogy a „kakit” nem hajtogatjuk csak úgy.  

Konzervatív ember vagyok, vállalom. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az újítások ellen vagyok, de azért vannak számomra fontos értékek, akármilyen irányba változik is a világ. 

Rajzfilmek. Megnézte valaki a mai Én kicsi pónim sorozatot, mielőtt rábólintott, hogy tévébe mehet? Értem én, hogy a H&M butára keresi magát az eladható gagyi műanyag pónis vackokon, de nektek ezek gyerekeknek való figurák? A lányom kéri, hogy kapcsoljam el ezt a mesét, mert gonosz feje van a lovaknak. És igaza van.

Amikor kicsi voltam, a pónik még így néztek ki:

Nemrég egy barátnőmmel ledöbbentünk a játékboltban. Ugyan röhögve mutogattuk egymásnak az ijesztőbbnél ijesztőbb játékokat, de közben elszomorító, amit láttunk. Biztosan van ennek a nyúlnak kedvesebb arckifejezése is, miért nem abból gyártanak játékot?

 És ez a szerencsétlen akármi?

Tudom, hogy ízlésről nem lehet vitatkozni. Azt is tudom, hogy a magas kultúra egy szűkebb réteget érdekel. Sőt, ha valaki másra vágyik, szerencsére találni olyasmit is. De olyankor dühös tudok lenni, amikor váratlanul szembetalálkozom olyasmivel, amit mi tudatosan elkerülünk. Ha valakit megbántottam az írásommal, elnézést kérek, nem ez volt a szándékom.